Megbetegedtem Uram!
Félek, ez a betegség nem olyan, mint a többi: jön és megy. Látom a vizsgálatokból, az orvos arcán, érzem a testemben, sőt a lelkem mélyén is: ez a betegség más. Mindent megváltoztathat. Az egész jövőmre kihatással lehet. Nemcsak vágyaimat, de józan terveimet is keresztülhúzhatja.
Félek, hogy akik hozzám kötötték életüket, most velem együtt ijednek meg. Mert mindennapi támasz helyett naponkénti teherré válok számukra. Mostantól fogva fokozottan rájuk szorulok, gondoskodásukra, türelmükre - és ettől félek.
Nem volt könnyű eddigi életem sem, de legalább kiszámítható erőm és egészségem volt. Így sem volt könnyű gondviselésedre bíznom magamat, Uram. Lehetséges volna, hogy ezzel a komoly betegséggel tartassz elém tükröt: ha jobban keresem először Isten országát, te még inkább megmutatod, hogy azzal együtt ezentúl is mindent megadsz, amire nekem és enyéimnek valóban szükségünk van.
Hiszek, Uram, légy segítségül hitetlenségemben és félelmeimben.
Visszhang; Imádságok, olvasmányok Szerk.: Szabó Lajos. Evangélikus Sajtóosztály, Bp. 2001. 247.o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése